Homályba tűntek hirtelen
Portrék és doktorok,
Majd hő áradt át testemen,
Kohó, mi így lobog.

Kos lettem, faltörő, erőm
Düh sokszorozta meg,
De védték tőlem, érthetőn,
A röntgen-képcsövet.

Torkomból vér dől, s el nem áll,
Oroszhont mind elöntöm...
Üvöltenek: „Műtőbe már!
És altatás, de rögtön!”

Nyakam köré kapok jeget,
Az ingem tépdesik,
A szám vereslik és nevet,
Bohóc, az lettem itt.

Magamban: „Kábulj!” - ordítok,
S a mellem megfeszül.
„Még véredben, megláthatod,
Valaki elmerül!”

Ha nem itt lennék kiterült,
A Földet vérrel lepném,
Még jó, hogy vödröt sikerült
Időben tenni mellém!

Nem hallom már, hogy ordítok,
A nővér - idegen...
Belém az édes gáz bugyog,
Mint vodka reggelen.

Az ágyam, s arcuk elfedik,
Ha megbolondulok,
De megmutattam én nekik,
Hogy épeszű vagyok!

Ha gyengülök és rángok én,
A tű jön újra, látom,
És művért töltenek belém,
Azt biztos ki nem hányom.

Sebésznek mondom, ébren még,
Hajtsd lejjebb csak fejed,
Mert fontos, amit mondanék...
Szavaim, halld, ezek:

Istenbe bízva vágjatok,
Legyetek harcosak,
Ezen sorok nem rólatok,
Másokról szólanak!

A létvonal megtört velem,
Közel van már a végzet,
S az én egész történetem
Nem más, mint kórtörténet.

Erős a múltban, mint bölény,
Sőt, két-bölény-erős,
Csúcsforgalomban voltam én
Akárkit megverős.

Csak mész, dalolsz, volt rá eset,
Dumálsz a nép fele,
Feljajdulsz: kés alá veled!
A vég!.. Ördög vigye...

„Barátom, mérgelődni kár”,
A prof kissé enyhébb lett:
„Akit csak körben itt talál,
Az mind egy kórtörténet”.

 
 
 
 

 
 
 
 

 
 
 
 

Az emberiség nagyon rég
Egy krónikus beteg,
A Teremtéstől kezdve még
Erre ítéltetett.

Az első ember, ő maga,
Nem fedte föl baját,
S az Úr is akkor volt oda,
Midőn épp pont kreált.

Aggódni mégse kellene,
Pihenjen - ez a lényeg!
Az országunk története
Maga is kórtörténet.

 
 
 
 

Hol kólika, hol láz heve
Emészti ezt a népet,
Egész valós története
Ugyancsak kórtörténet.

Mind hevesebben, mérgesen,
Mind hasztalanabb érvel,
De el van telve édesen
A kórtörténetével.