A haverok beszóltak, füles jött állítólag:
A külvárosban lenne „ügy”, hol tök sötét...
Azt kéne ütnöm nyélbe, sokáig megkímélne
A csődtől engem, és barátaim körét.

Hogyha éjfelet üt, Ki-ki hunyna le már,
Holnap rá munka vár, A fenébe...
Nekik nem zavarok,
Lopni ott nem fogok,
Álmot sem szakítok
Csak úgy félbe!

De leadták a drótot: színésznő, vastag él ott,
Van nála bőven suska, arany, brill csodás.
Ha csendben zajlik minden, kockázat szinte nincsen,
Utána persze lóverseny, meg áldomás.

De ha éjfelet üt, Ez a nő alszik már,
Holnap rá próba vár, A fenébe...
Én őt nem zavarom,
Lopni meg nem fogom,
Álmát sem szakítom
Neki félbe!

Ám Miska még közölte,
van vastag betétkönyve.
„Színésznő, vastag, nálunk itt? Na, az kizárt!
„De most egy főtiszt nője,
egy ales szeretője!”
Kretén barátom győzködött - és megdumált.

Mert ha éjfelet üt, Ki-ki hunyna le már,
Holnap rá munka vár, A fenébe...
Na, most nem alszotok!
Lopok, bár mísz vagyok,
S kedvetlen szakítok
Álmot félbe!

...Hogy megcsináltam aznap,
megtudtam: nem is vastag,
Az ales régen megszökött, a brill - gagyi.
Míg élek, bánom szörnyen,
hogy álmából költöttem,
Színésznő - volt! Most háromszáz éves nagyi...

Hisz’ ha éjfelet üt, Ki-ki hunyna le már,
Holnap rá munka vár, A fenébe...
Nekik nem zavarok,
Lopni ott nem fogok,
Álmot sem szakítok
Többet félbe!