Moszkva-Ogyessza - már hányszor repültem!
De gépem ismét földön maradó...
Világoskékben hercegnő, stewardess jön mögöttem,
Mint légiflotta, oly megbízható.

Murmanszk felett felhőtlen kék az ég,
És Ashabádig repülhetnél nyugton.
Harkov, Kijev, Kisinyov nyitva még,
És persze Lvov - de arra semmi dolgom!

„Ma ne reménykedj, az eget se bántsad!”
Így nyugtatnak az illetékesek.
Késik megint az ogyesszai járat,
A felszállósáv eljegesedett.

Leningrád... ott a háztető csepeg!
Mért nem repülsz oda? - magamnak mondom.
Tbiliszi: kék ég, napfény és meleg,
Meg tea nő - de arra semmi dolgom!

A rosztoviak, hallom, zöldet kaptak,
Nekem Ogyessza kell, nagyon pedig.
Miért repülsz oda, hol nem fogadnak,
S a járatot ezért késleltetik?

Hol hótorlaszok - nékem oda kell,
Hol holnapra havat jeleznek folyton!
És van, ahol izzadság lepne el,
Ott jó nagyon - de arra semmi dolgom!

Felszállni innen nem lehet, amott meg nem fogadnak -
Ez nem igazság, elszomorító!
Ám egyszer csak kisasszonyunk beszállni szólongathat,
Fogadni kész minden reláció.

Megnyílt egy város, messzi, eldugott,
Hová kitüntetésként sem tolongom.
Az eddig zárt Vlagyivosztok nyitott,
Párizs fogad - de arra semmi dolgom!

Mert jó idő lett, repülünk - tilalmak mind feloldva!
Gurulnak gépek, bőgnek turbinák,
De nem hiszem már semmiképp, hogy Ogyessza fogadna,
Majd megtalálják ennek száz okát.

Hol hóvihar, köd - nékem oda kell,
Hol holnapra havat jeleznek folyton!
De London, Delhi, Magadán felel,
Már mind fogad - de arra semmi dolgom!

Nos, eltaláltam! Sírj-nevess, a gép nem indul mégsem,
És várni vélünk visszaoldalaz
A TU-ként karcsú stewardess, a „Miss Odessa” kékben,
A légiflottára, ki úgy hajaz.

És újfent késünk, nyolcig legalább,
Az utasok aléltan szunnyadoznak.
Torkig vagyok már, ördög vigye hát,
Repülök arra - merre épp fogadnak!