Ha este - nálam gyertyák szoktak gyúlni,
A füstgomolyból arcod földerül,
S hogy idő gyógyít, nem akarom tudni,
Mert véle minden elröpül.

Nyugalmát többé énem meg nem ússza,
Mindent, mi lelkemet egy évre dobta fel,
Magával vitte, vétlen, ő az útra,
És szállt hajóra, röppent véle el.

Ha este - nálam gyertyák szoktak gyúlni,
A füstgomolyból arcod földerül,
S hogy idő gyógyít, nem akarom tudni,
Mert véle minden elröpül.

A lelkemben egy puszta sivatag van.
Mit álltok itt szegény, üres lelkem felett?!
Csak dalfoszlányok, pókháló van abban,
Mert ő magával vitt más minden egyebet.

Az este révén fog gyertyám most gyúlni,
A füstgomolyból arcod földerül,
S hogy idő gyógyít, nem akarom tudni,
Mert véle minden elröpül.

A lelkemben a célok - utak nélkül,
S ha vájkáltok, nem leltek egyebet,
Félszavakat, fél párbeszédet végül,
Minden más nála, Párizsban rekedt.

Az este révén gyúljon most a gyertyám,
Arcod derüljön föl a füst közül,
Hogy gyógyítson az idő, nem akarnám,
De nem is gyógyít, otthagy nyomorítván,
És véle minden elröpül.