Oly tiszta volt, mint hó, ha jön a tél.
Coboly a sárban - menj nyomán, ha látod...
De ég kezemben tőle a levél,
És megtudom a kínzó igazságot...

Nem tudtam én: a szenvedése maszk csak,
S a bálnak most lett vége itt nagyon.
Igen, ezúttal gólt rúgtam magamnak,
Remélem, ez utolsó alkalom.

Megszámláltattak, véltem, napjaim,
Hisz rossz vér jutott sápadt ereimbe.
Mint kígyó fejét, gyűrték ujjaim
A levelét - csalás folyt, méreg szinte.

Agóniákról, kínokról nincs tudtom,
Letörli könnyem, hogyha fú a szél,
Lovam nem éri sértés be az úton,
S nyomom a hóban nem bántja a tél.

Nos, itt hagyom magam mögött tehát -
Felettük szürke, reménytelen éggel -
A pőre szegfűt, rózsák illatát,
A könnyeket, vegyest a hó vízével.

Mivel könnyeknek Moszkva nem tud hinni,
S elvinnem nincs mit, nem is adhatok,
Sietek újabb párbajokat vívni,
És - ahogy mindig - győzni akarok!