Sóhajthatok - mellettem senki nincs!
Találkozásunk szervezzük meg végre!
Marina, írj, leveled drága kincs,
Majd telefonom válasz a levélre.

Lehetne úgy, ahogy két éve volt,
Találkozzunk örökre, vagy csak hosszan,
Akár vaktában, az is indokolt,
Bár jól tudom, hogy dolgozol te mostan.

Kezet nem láttam másét soha tán,
Mely, mint tiéd, oly lágyan simogatna,
Matrózok vágynak hasonlók után,
S az én lelkem is most ráfanyalodna...

Én senkinek dalolni nem fogok!
Lehet, hogy ennek nem tapsolsz azonban;
Neked börtönbe is vonulhatok,
Legyen majd érted az kirótt jutalmam.

Hogy mit beszélnek rólam, el ne hidd,
És nem hiszem, hogy örülnek a népek.
Majd együtt isszuk valamikor itt
Egymás szeméből vágyunk szülte mérget.