Íme ő, íme ő -
Lelkünk mély csendje nő,
Két szív ott együtt, ring csónakunk!
Függönyt be, magunk vagyunk...

Turkáljanak a múltunkban utólag furcsa emberek,
Csak adják össze, hogy mit ér, mit ő hozott, a rengeteg.
Az ára régen megszabott,
És mind a kettőnkért lerótt.
Egy szerelem - más nincsen ott.

Csupasz fal, hófehér,
Dermeszt, akár a tél,
De két szív mégis egyként dobog,
Hevül... Tárjunk ki ablakot!

Virágot már, csak úgy, spontán, nem küld a régi hódoló,
A bárban bármilyen zenét most úgy minősít: hű, de jó...
Csak néz a nő az ablaknál
Mosollyal arra, ki megáll,
És egyedül tér ágyba. Szokja már...