Rajtad, Volga, vén folyó, jó anyácska, szoptató,
Áruval rakott hajók, bárkák, vontatók.
Nem szakadnak meg sose’, nem fáradsz te sem bele,
Lejtmenetben terhedet könnyen hordozók.

Le a Volgán ringok én
Zátonyon, gázlókon át,
Nézem a víz jobbfelén
Partok lankás vonalát.

Nádszál hajlik, szélre dűl,
Itt-ott félbe is törik,
Jobbról lankás part terül,
Balról megemelkedik.

Hallottál te dalokat, „Bunkócskát” meg másokat,
Tükröd tépték sortüzek, golyózáporok,
Vitted vérünk cseppjeit, piros cseppek ezreit,
Partod mentén hűltek el, mint barnás habok.

Befogadták fodraid
Könnyeinket, búsakat,
Áztatták a partjaid,
Lankásat és martosat.

Zokogásig kínozták
Partod csizmatalpszegek,
Hullámaid elmosták
Mára a sok rút sebet.

Régi orosz városok, kegyetlen volt sorsotok,
Hol falatok ősi áll, ott fenn még a vár.
Mind a régi hős fiak, kik nyugodtak föld alatt,
Számlálatlan hadsereg éled újra már.

Lassan, szinte megszakad,
Húz fel a sok vontató
Káspiról uszályokat
Szembe véled, vén folyó.

Visszanézni nem lehet,
Minden verszta: küzdelem,
És a dőlt partok felett
Sztyeppék síkja végtelen...