Melóm tegnap befejeztem,
Nagyot löktem: dupla terv!
Egy külföldi utat nyertem,
Értékelt a gyári szerv.

Lemostam a kormot gyorsan,
Megettem a halamat,
S az instruktort meghallgattam,
Mit tilos majd, mit szabad.

A színvonal ma még ottan
Magasabb,
De én ettől el ne dobjam
Agyamat.

Elolvastatott egy sereg
Brosúrát,
Bunkó, mint itt, nem lehetek
odaát...

Mint testvérrel beszélt velem:
Sok ármány vár engem ott,
Budapestet hogyha veszem,
Lengyel város - köztudott.

Ahogy élnek - tőlünk eltér,
Nem kapcsolsz rögtön, miért.
De tisztelni őket, testvér,
Igyekezz kicsit azért.

Ha kezedbe vodkát nyomnak,
Hát, nem a’!
"Demokraták, fiúk, - mondjad, -
Csak tea!"

Ajándéktól szabadulni
egyszerű:
„Annyi nálunk ez a holmi,
mint a nyű”.

Mondta: „Hogyha komfortba mész,
Spórolj, de ne ostobán.
Ha meg nem, hát trükközz, nincs vész,
Nem halsz meg hidegkaján!

Budapesten a cseheknél
Ilyen idők járnak ott:
Lehet, mondják: "igyál-egyél",
Lehet, túróst kapsz nagyot!”

Hej, Magyarban a piacra
kimegyek,
Német, román csajok arra
milyenek?

Demokraták! - így vélik a
haverok,
Szovjet sráctól nem kérik a
kopekot.

„A burzsoá fertő ottan
Mindenüvé majd követ,
Szemed fényénél is jobban
Óvjad férji esküdet.

Bögyösek a kém-menyecskék,
Kivágod - be ablakon!
Mondd meg nekik, nálunk ez rég
Nincsen már a műsoron.

Lehet, hogy a módszer régi,
közvetett:
Kupédba be - rajta férfi-
öltözet,

Ám TNT-t rejt fűzője
esetleg,
Ki a szomszéd, férfi, nő-e,
vizsgáld meg!”

Kérdezek, hogy többet tudjak:
„Tartok ettől, hiába...
Ruha alá hogyan nyúljak?
Kapok én a pofámra!”

Instruktorom edzett fajta,
Ügybuzgó, le sem lövöd.
„Csal a külföld, lelked rajta!”
S ott folytatja, hol előbb...

Haveroknak mondom persze,
Mutatom:
Bolgárokhoz Budapestre
Utazom.

„Olyan témák merülnek fel -
Kerülni!
Ha nem értik, tisztázni kell,
Nem ütni!”

„A nyelvükön én egy szót se,
Még mukkanni sem tudok!
Pörölyt nekem, istenuccse,
Bárkit átkovácsolok,

De nem leszek agitátor,
Kovács vagyok, mint apám.
Nem kell lengyel Ulánbátor,
Nem utazom, de nem ám!”

Fekszem ébren, kérdezem a
nejemet:
„Duszja, Duszja! Mi lenne, ha
nem megyek?

Nem vagyok az ő fajtájuk,
elfutok,
Az övékén annyit, hogy "mukk"
sem tudok!”

Duszja alszik, mint egy kisded,
Hajában a sok csavar,
De már erre csak felébred:
„Kolja, éjfél, nem zavar?

Amúgy meg egy nyúl vagy, tudod,
Elválok én, esküszöm!
Már húsz éve mondogatod:
"Duszja, Duszja!" - Nem öröm...

Megígérted, te felejtő
Jómadár!
Bangladestről drapp terítő
nekem jár!

Ne légy fukar, spórolj egy pár
rúpiát,
Hozz valamit, bármit - akár
egy sztupát!”

Duszja karján elaludtam,
Furcsa álmok kavartak:
Páncélinget kovácsoltam,
Pajzsot, kardot magamnak.

Náluk más az ízlés, szokás,
Nem ismered - megesznek...
Azt álmodtam: bajszos, puskás
Magyar lányok kergetnek.

Azt álmodtam, drapp terítőt
Hajszolok,
Hogy a bangladesi kémnők
Pimaszok...

Én, ha kell, a románoknál
Elleszek,
Mondják, éltek a Volgánál
Rég ezek.

És milyen az asszonyfajta!
Dalolva pakolt nekem,
Ingeimet kivasalta,
Már a látvány szerelem.

Viszlát, kovácsműhely, verseny,
Viszlát, kedves satuszeg,
Viszlát te is, munkatervem,
Túlteljesítettelek!

Ittunk - ütőm a sok pia
Elérte,
Csuklás kínzott végig ki a
Reptérre.

Szállnék be, mögöttem hátul
Bőg egy száj:
„Mért hagysz minket el galádul,
Nyikoláj?!”