Lenn jég, fenn jég - és én, ki köztük szenved,
Fent törjem át vagy fúrjam szét alul?
Fel hát, na persze - a remény nem veszhet,
Mert vízumra kell várnom konokul.

Te jég, repedj fenn, táguljatok lékek!
Megszenvedek, mint szántó rossz ekén.
Miként dalom hajói, hozzád térek,
S tudok még minden régi verset én.

Nem ötvenes vagyok, negyven-nehány csak,
Hogy élek én, te óvsz, s Mindenhatóm.
Van sok dalom, hogy Ő elé kiálljak,
Mivel magam majd igazolhatom.