Heves harcok során én a fél földtekét
Hadosztályommal átkúsztam, róttam,
Harci érdemeim elismeréseként
Visszahoztak egy kórházvagonban.

Haza gépkocsi vitt engemet,
Ki is tettek a kapuban végre!
Én meg álltam, csak bámultam: házunk felett
Most a füst másképp száll fel az égre.

Szinte reszketve néztek rám az ablakok,
S nejem nem örült engemet látva,
Büszke mellemre borulva nem zokogott,
Összecsapta kezét - s be a házba.

Felugattak a láncos kutyák,
Hogy a homályos pitvarhoz értem,
Baljós érzéssel téptem fel zárt ajtaját,
És ott hirtelen megroggyant térdem...

Benn az asztal mögött, az én hűlt helyemen
Ült az új, nem épp szívélyes gazda;
Rajta jó bekecsem, oldalán a nejem
És a kutyák, rám bőszen ugatva.

Míg a frontról tüzek közepett
Siettem haza félve-remélve,
Addig házamban ő mindent átrendezett,
Kicserélt saját kénye-kedvére.

Minket tüzérség és a jó Mindenható
Fedezett ugyan háború szerte,
De most hátulról ért a halálos golyó,
És mint árulás, hatolt szívembe.

Magam meghajtva, nem könnyedén,
Hívtam lelkierőm segítségül:
„Megbocsássanak, háziak, elnéztem én,
Nem jó lakcímre tértem be végül”.

Nos, hát béke velük, összhang és szeretet,
Jusson, úgymond, kenyér nekik sóval...
Füle botját se mozdítva nincs felelet,
Hallgatott az utód, mintha joggal.

Aztán éreztem, padló inog,
De most nem csaptam ajtót be hévvel,
S mikor távoztam, megnyíltak az ablakok,
Lestek utánam bűnbánó képpel.