Aznap tegezték őt: “Ez derék, kapitány!”,
És a hajósinas éppúgy helyt állt;
Fenn a kötélzeten, aki volt, mindahány
Táncos kedvében végezte dolgát.

Agyunk ablakai
Hulltak pántjaikról,
Partok látszatai,
Földeké valahol,

Óhajtottaké és ígérteké,
Magellánié, kolumbuszié.

Partot és földeket
Csak én nem láthatok,
Kilenc csomós menet,
Mégis zátony fogott!

Nemes célt tűzött ki
A derék társulat,
Végül én lettem, ki
Zátonyon fennakadt.

Flottám így távozott, a matróztársaság,
Aki érzékenyebb, az nyelt spriccet.
Immár nélkülem haladt a konvoj tovább,
S rám a vitorlák vászna legyintett...

Időre s helyre szórva
Zord átkok sorát
Elhagytak engem sorba’
Ők, a mostohák.

Lövés szólt, kettő a távozóktól,
Egy Magellántól, más Kolumbusztól.

Habot nyelek, hullám
Számat nem éri el,
Csupasz minden bordám
Lentről a dekkig fel,

Oldalaim szennyesek,
Rejtve nem marad;
Sebeim fekélyesek,
Bámuljátok csak!

Lyuk a bordám alatt - ágyúgolyó nyoma,
És a hegek, mert szemközt találtak;
Vaskampóktól a látható sok trauma,
Kalóz csáklyái törték a hátat.

Gerincem régi gitár
Rossz fogólapja,
Zátonnyá felnőtt koráll
Hasam hasítja.

Fulladok, pusztulok, néha úgy van:
Amit besóztak, az is megbuggyan.

Vérem isszák szelek,
Réseken húznak át,
S engem a far felett
Holtra vernek, nahát:

Reggeltől reggelig
Nekik szegzem magam,
Szegeik átverik
Lelkem minduntalan.

Mint az őrült duhaj forgatnak mindent fel
E szelek, hívatlan útitársak;
Hajóm űrjeiben borban vesznének el,
Vagy a zátonyról lefújhatnának!

Ebben hittem én egyre,
Űzött vadnak kincs,
De a gonosz szelekre
Most szükségem nincs.

Árbocaim, mint kezek ernyedve,
Vitorláim, mint vénasszony keble.

Nyolcadik csoda, hidd el,
Hullámok sodra
Testem éltető vízzel
Majd körbemossa,

Rólam égi harmat
Oldja le a tabut,
Vitorlákat dagaszt,
És kitárul az út.

Beérem enyéim, s tőlük kérni fogom,
Emlékezzenek felejtett hadra.
És a parancsomat máris visszavonom,
Mert én nem haragszom a csapatra.

Csak úgy tűnik, nem lesz
Hely a sorban nekem.
Korvett, rossz tréfa ez,
Engedj, ne játssz velem!

Testvér lennék én itt,
Bajom megúsztam épp,
Fregatt, balra kicsit,
Van nekünk víz elég!

Hová süllyedtetek:
Még hogy én - kirúgott?!
Nincs tovább veletek,
Csak mert zátony fogott?!

Nyíljon szét sorotok,
Hisz mind hajók vagyunk,
Van itt víz nekünk sok,
S földhöz is majd jutunk,

A megígértből, az óhajtottból -
Kolumbuszéból, Magellánéból!