Vágtatok, de másképp fest e vágta,
Réten, tócsán, harmaton visz út...
Mondják: milyen furcsa nyargalása;
Nem úgy, mint a többi, - másképp fut.

A lovasom rám telepedett,
Sarkantyúját mindig fájlalom.
Ménesben szívesen ügetek,
Zablát, nyerget nem tűrök nagyon!

Hogyha egy kés lapul a tokjában,
Még tűnél is kevesebbet vét,
De sarkantyú-s nyeregszorításban
Zablavas feszíti számat szét.

Feltörték a hátam, tiszta heg,
Vízhez érve reszket horpaszom.
Ménesben szívesen ügetek,
Zablát, nyerget nem tűrök nagyon!

Rám köszönt ma egy küzdelmes óra,
Vágta lesz, és én - a favorit.
Rám fogadnak mind, a nyarga-lóra,
Ám nem én, a zsokém dönt ma itt!

A bordáim ő sarkallja meg,
Fogcsikorgás lesz a karzaton...
Ménesben szívesen ügetek,
Zablát, nyerget nem tűrök nagyon.

Táncolnak a paripák a rajtnál,
Így leplezve még izgalmukat,
De a verseny tűzzel-lázzal is jár,
S róluk a hab, mint rólam, szakad.

Sztárolja a kínzóm a tömeg,
Mesterlovas ő - felsőfokon.
Ó, ménesben inkább ügetek,
Zablát, nyerget nem tűrök nagyon.

Nem lesznek itt aranyhegyek, kérem!
Célba én utolsónak csapok.
Sarkantyúit még eszébe vésem,
Félrelépek és - lelassulok.

Rajt! A csengő szól, s már fenn zsokém,
Győzelem reményében kacag.
Ó, hogy futnék ménesemben én
Zabla nélkül, s nem nyereg alatt!

Mi van vélem? Hogy merek így tenni?
Ellenségem kedvéért futok!
Nem bírván magammal rendelkezni,
Nem elsőnek lenni nem tudok!

Mit tegyek? Csak egy marad nekem:
Jobb zsokémnak lenn a rét füve...
Levetem, s futok, mint ménesem,
Zabla, nyereg bár, de - nélküle!

Célba értem, ő meg utolsónak
Vánszorog be, át tócsák vizén...
Először nem álltam nyarga-lónak,
De ahogy mind, nyerni vágytam én!