Húsz derék év, mit leéltem,
Lévén első harmad-éltem,
Az volt - tanulás.
Gondtalan sem unatkoztam,
Merre tetszett, hát hajóztam,
Vitt a víz, mi más.

Kanyarokban, örvény felett
Hajóm roppant és recsegett,
Nem bántam nagyon.
Hol vetkőztem, hol öltöztem,
Víz tükrében gyönyörködtem,
Szesz volt italom.

De amíg így élvezkedtem,
Köd szállt alá, s megijedtem,
Én, a baj fia.
Egy vénasszony, kész behemót,
Durván fülembe kacagott,
Gonosz bestia.

Nem hallván, hogy elbődültem,
Rémülettől részegülten
Látni sem bírok.
Közben a szél majd felfordít...
“Ki vagy?” Hallom, visszaordít:
“Nemkönnyű vagyok!

Jajgatnod, keresztet vetned
Kár, a Szűzanya se ment meg
Fentről tégedet:
Kormányt, evezőt ki hagyja,
Nemkönnyű azt elragadja,
Így rendeltetett!”

És a vénség minden hájjal,
Törve-zúzva liheg által
Fán, gyökereken,
Míg én útkeresés közben
Kicsit meghúztam a ködben
Vodkás üvegem.

Hát, egyszer csak szembe velem
Jön a ravasz veszedelem:
Kerülőutas...
“Ne búsulj, sipít, te, részeg,
Könnyed letörlöm én néked,
Ne pánikolgass!”

Felüvöltök, torkom szakad,
“Kerülő, nem vagyok szabad,
Vigyél ki hamar!
Lehetsz rút, csak vigyél innen,
Lehetsz kancsal, sánta, minden,
Még az sem zavar!”

Púpjára fel én remegve,
De Kerülő járt csak egyre
Körbe, s bicegett.
Így leesvén hason csúsztam,
Míg a két vénasszony rútan
Rajtam nevetett.

Túl kell élni, csak ez a cél,
A szakadék fenn is veszély,
Lenn is félni kell.
“Hallod, Kerülő, ígérem,
Kiegyenesítlek szépen,
Ha ki nem viszel!

Te meg, Nemkönnyű, te ronda,
Gyógyuláshoz egy kis vodka
Nem kéne neked?
Ily súlyosnak lenned kár is,
Tíz stampóval fel, és máris
Játszhatsz könnyedet!”

A két vénség, nosza, rajta,
A vodkára rácuppanva
Persze beszeszelt;
Én meg zsombék közé bújtam,
És a partig kúsztam-csúsztam,
Jó időmbe telt.

Körülnéztem... Csónak megvan,
Ám itt lihegett nyomomban
A két üldöző:
Nemkönnyű a Kerülővel,
És mert rám törtek erővel,
Sorsom mindkettő...

Folyó vizén föl-le váltig
Lapátoltam ájulásig,
Nem is fogva fel;
Míg Nemkönnyű s a Kerülő,
A két részeg, bősz üldöző
Ott patkoltak el!