Korunkig még mértéktartó neveket adtak,
Aztán a banditák „flibuszter” nevet kaptak,
Aztán a hangzatos „kalóz” nevet
Elfeledték, - de ütni
És szóval őket szidni
Mind szeret.

A bandita, övéit megszeretve, lelkük nem nyúzza,
De hogyha zsebüket netán valami húzza -
Ő odalép hozzájuk, mint művelt alak,
Mosolyt erőltet -
És zsebeket ürítget
Egy perc alatt.

Ám ha az övéi kezdenek ellenállni,
Méltatlankodni, hasztalan kiabálni, -
Akkor ő bandita lesz valóban:
Rájuk lő hármat,
És belőlük hullákat
Kreál gyorsan.

Sem cím, sem elnézés ezért nem jár ezeknek,
Akár a kölcsönös szitkokig is elmennek,
S még alig lépett ki a bandita,
Már rögtön: „Várj csak!
Az ártatlant ne játsszad!
Dutyiba!”

A társadalom testén van sok élősködő,
De banditáktól valamiért mind berzenkedő,
Ám mérgesen kell kijelenteni:
„Higgyétek, az égre,
A banditát is végre
Meg kell érteni!”