Barátaim, ha utcán jár valahol,
Nincs senki, aki biccent neki!
De a MHAT-portás előtte meghajol,
Mert Jalovicsot jól ismeri.
A nép meg csak értetlenkedik,
S találgat mindegyik:
“Kiféle lépked itt?”

De évek múlnak, s megint megy valahol,
Vagy inkább autóval járkál...
És kalapját lekapva mind meghajol:
“Géna Jalovics a volánnál,
Ki nem is oly rég Kanadában
Sztárolt egy színházban”.

* * *
Diplomát a MHAT-stúdió adott sokaknak,
De szerepet nékik egy színház sem adott,
Így e tehetségek mind lassan elsorvadtak,
Ahogy Versailles-ban a gesztenyefasorok.

Sokakra ilyen sors vár, de ön nincs veszélyben.
Miért? E kérdésre megfelelek magam:
Bár nem tud oly sokat, mint a Spinoza éppen,
De tehetsége, bája s hozzá orra van.

Marina, igyunk elsőt végre
Fiad s férjed egészségére!

* * *
Ha lenne s inna-enne itt,
Mondhatna már ő ilyesmit:
Mit akartam, az meg lett adva, -
Emlékszem csodás pillanatra!

* * *
Felhőcskék, örökös vándorok idefenn,
Ne vigyétek őt el, keserű fonákot!
Mint üldözöttet, minél hamarabb ezen
Gorkij utcabeli lakásba hozzátok.

* * *
Forog már a spanyolok lemeze,
Csak mielőbb - végigforogna.
Genka és Marinka, az ő neje,
Hívtak minket évfordulóra.

* * *
Ananászok úszkálnak konyakkal dús pezsgőben,
Csodanedű csillan át kristály üvegén.
Spanyol hangulatban és csehek varrta öltönyben
Nézem asztalon a bort, s inni vágyom én.

* * *
Ki ilyet mer szólni, napokra lecsuknám:
“Minden évforduló - elfogultság pusztán!”
Azt mondom: néktek száz év kijár
Vénülés nélkül, mint írtam már.

* * *
Sem Homérosz, sem Avicenna,
Szerény költő vagyok csupán.
Éljen hát Jalovics, a Géna,
Míg rá nem un egyáltalán.