Keskeny szalagokról magam hallom,
Avagy mindez szép álom csupán...
Gyűrt lepedőm szinte már a padlón,
S fények gyúlnak fel egymás után.

Vagy pusztán kioltódtak a gyertyák...
Ébredek - hideg ráz, veríték, -
Álmom csak a rég várt szavak, strófák,
Álmom csak, hogy fényes fáklya ég!

Mint kannibál, fáradt, beteg pára,
Felfalni csak önmagam tudom,
Rágom öklöm sakálok módjára:
Így van, ez van, ez végső soron!

Tépjétek ki szívemből aortám,
Nem probléma rég a szívcsere.
Búm, helyed a pokolban lesz jobb tán...
Tépjétek magam magamról le!

Fényes út, nevetés, rejtély végül,
Legfakóbb időnk most adatott.
Kilöttyent a sors maradék nélkül.
Ki megbocsájt, nem kárhoztatott!