Lev Jasinnak
Igen, ma a csúcson vagyok, semmi kétség -
Ki moszkvai, rajongástól megszakad, -
Beívelést levadásznom nem nehézség,
S halott labda hátam mögött nem marad.

Most a bíró büntetőt ad, ám a mi javunkra,
Hemzsegnek a riporterek kapujuk mögött.
Hátam mögött egy maradt csak, magát holtra unja,
Itt tart ő ma pompás pihenőt!

Bocsit kérek,
rám fejel egyike...
Beleérek -
szöglet lett, jő is be.
Lő a tízes, ravasz ő,
“hullt levéllel” trükköző,
A vezetést kis híján elcsípte.

Kezemben a labda - zúg a tribün körbe’, -
Bár az a tízestől jól csavarodott.
Nálam az ilyesmi régóta nem jön be!..
De valaki hátul sóhajtott nagyot.

Megfordultam - a kamera mögül hangot hallok:
“Bocsi, pajtás, de miattad rontott lett a kép.
Mit neked még egy párszor csak mellé tapogatnod, -
S lenne a gól, mit lekapok, szép”.

Jól elküldöm rendesen -
nem kellett:
A labda nagy nehezen
csak meglett.
Alig foglaltam helyem,
Hallom újra: “Nem, nem, nem!
Ne védj mindent, mert így gól nem lesz nekem!”

“Mindent értek, mit szeretne, jó barátom,
De szép szóval kérem: menjen innen el!
Tudom, önnek az a jobb, ha rosszul játszom,
De ebben nem segíthetek, higgye el”.

Ágyúgolyó sebességgel a kilences támad -
A riporter mordul: “Hagyd már, hogy berúgja!
Családoddal életen át ingyen fotóználak...”
Szinte sír a fickó... Mit tegyek?... Ki tudja?!

“Ez itt foci mégis csak, -
mondom, és
“Minden gól egy kapusnak
tőrdöfés”.
“De a legjobb képemet
Ingyen adnám én neked,
Engedjél be pár gólt - és hálás leszek!”

A riporter nyomásától meggyötörve,
Beadásra bizonytalan lépek ki...
Kérni fogom támadóim, törjék össze
Kameráját egy jó rúgással neki.

Nyafog ő tovább is: “Embertelen ez, barátom,
Persze, labdát elkaphatsz, de már csak megbocsáss,
Múló pillanatért örök fotó - ingyen áron...
Ne mozdulj, a gól így lesz csodás!”

Az ötös, húsz évesen,
már egy sztár,
Nem fut ő, kényelmesen
poroszkál.
Jobb sarokba pontosan,
Ami tőlem balra van,
Nagy gólt zúdít, és a labda ott pihen.

Széllel szemben a második félidőben,
Így azután nem tehettem semmit sem...
Otthon a kép, van kettőször három bőven,
Tanúskodik, mekkora a szégyenem.

Átkozom a percet, hogy a fotóst elzavartam,
Hiszen most azt gondolom, midőn labdát fogok:
Hány gyönyörű fotóját én meghiúsítottam! -
A szégyentől szinte ordítok.

Mi lenne, ha hirtelen
Így élnék?
Minden labdát szívesen
benéznék!
Küzdök hát a meccseken
Magammal, - ez végzetem...
De most nyugi, szöglet, máris figyelem...