Egy teljes napot éltem le
A másvilágon,
S “Kit temessünk?” - reggelente
Szólt rikkantásom.

Morc válasz jött rá csendesen:
“Hősködés mindez,
Kit temessünk?! - Nincsen ilyen?..
Akkor nem is lesz!”.

Én kérni kétszer nem fogok,
Éhkoppra csalni.
Étel, ital bőven fog ott
Mindég akadni.

Most is én szomorodtam el,
Órája sincs tán.
Ott a valódi balsiker
Egy csoda szimplán.

Magam egy vad nomád vagyok,
S volt esküvésem:
Én visszajövök, várjatok,
Sebaj, hogy éltem.

Ajánlom így nektek megint,
Amíg nem késő,
Akartok-e pokolba mind,
Hol vénás vér bő

Patakként erekből folyik,
S nem a vizecske?
Kinél hígnak mutatkozik,
Ő nem megy persze.

És koplalni ott száz évet
Egy fillér sem kell!
A józan lélek ott élhet,
Mit mi sem terhel.

Nem léphet ott be idegen,
Mert élő ember...
Nem bírom ki, megkérdezem:
“Kit temetünk el?”

Hívok oda, hol Kánaán
Van, határ - semmi.
Így áll a helyzet, nem kíván
Meghalni senki.

Mondd, kedves ember, úgy lehet,
Összekavartam:
Ma melyik évszázad ketyeg,
És milyen bunt van?

Én Kosztromának, az anyám
A Krím szülötte.
Ha lázadsz, ne számíts reám,
Nem szólok közbe.

Ha lázadás nincs, két szavam
Azért akadna.
A gyász ott nálunk tiltva van,
Nem, becsszavamra!

A rend ott kifogástalan,
Kellemes szemre,
S a büntetés most gyakran van
Visszatekerve.

A viszonyt hozzám jellemzi:
Bitang egy szerzet...
S a kor végére mindenki
Duplán eszes lett.

Nos, rendben, lássuk a művet,
Azután kezdjük.
Hisz senkit mi nem eszünk meg,
Csupán... temetjük.

De miért, hogy mind hallgatunk,
Mint halak bambán?
Kivel ki, de találkoztunk,
S elvitték aztán.

Csillaggal mellén egymaga
Csöndes, szerény ott;
Ilyen, mint ő, ott garmada!
Kit temessünk most?

Ki nagyképű, lakkozni hát,
Vén - ne keverjen!
Ez ott, pipával... Mint hívják?
Nem elfeledtem!

Határ köröttünk annyi sok:
Nem bántunk - tűnj el.
Itt vannak netán-tán zsidók?
Kit temessünk el?

Huszadik század jegyzett el,
Az ördög műve!
Nekem huszonkettedik kell,
Mentek ti - hűsbe!