A tenyerünkről bőrünk rongyként hámlott,
A forró fegyver égette kezünk,
S míg lovainkról a patkó levásott,
Riadó szólt fülünkben, s golyó-átok
Nyomán nyergéből csusszant fenekünk.

Mint eltévedtek, őrülten repkedtek
A véres ólmok a fejünk körül,
És zsákmányolni a Vég érkezett meg,
Válogatva a legjobbak közül.

Egyeseket a véletlen sem óvta,
Válltól nyergéig penge szelte szét.
De számomra a sors kezét nyújtotta:
Fűszál csiklandta orromnak hegyét.

Míg mennykapunál tülekedtünk balgán,
Ránk hurkot hajított a szolgahad,
S a gonosz szél arcom pírját lecsalván
Színehagyottra fújta hajamat.

Sírhatsz, ha út van, sírhatsz, hogyha nincsen,
De a homály mind sűrűbb, mélyebb lett,
S a lovasokra hurkot vetve minden
Lovat alóluk félrevezetett.