Tán kiáltani akarok, mint rég:
Uralkodóm, reményem, - üdvöz légy!

De nincs kinek kezet csókolni már.
Kiáltás sincs... Ne füllents! - gondolom,
Hisz’ túl vagyunk minden uralkodón,
Így hinni bennük, s reménykedni - kár.