Ha van miből, és van hol élned,
Úgy élhetsz vígan, gondtalan.
A boldogság kényeztet téged,
Lubickolsz benne hosszasan!

Így véltem régen, srác-koromban,
Így véltem én mai napig,
Most pénzem és lakásom is van,
De énem - csak unatkozik.

A bánatom mivel okoztam,
Miért unalmas életem?
Hisz Ukrajnában vagyok mostan,
A fővárosban, Kijevben!

Mintha Kaluga mellett lennék
Éjt-nap, mint rab, szomorúan,
Hogy bőgve bőgjek, s a verébnép
Módján fecsegjek hangosan.

Háromszor színház, két vendégség,
S olykor az utcán lógva kinn.
Egyéb időben otthon lennék,
Faragom rémes verseim.

Hová menjek? Tengernyi ember,
És nincs egy ismerős pofa.
Párocskák látványa dühít fel,
Mellettem száz libeg tova.

Köröttem nem-orosz plakátok,
Más a közízlés, látható,
A cégtáblák is nagyon mások:
„Jidalnya”, „Vzuttya” és „Gatyó”.

Szombat esténként nagyon élnek:
Import a cucc, ízléstelen,
Mint szobrok sétálnak a népek,
„Druzsba”, „panar” az ingeken.

Legény vonul, rátarti nyilván,
Senki sem jár, csak lépeget,
Képük, ha nézed - követ kíván,
De nincs - az út seperve lett...

Ha épp sétálni lenne kedved,
És meghívnál egy bomba nőt -
Mamát hogy hívják, elfelejted,
S azt is, ki vagy te, ki a vőd.

Mi győzött meg, elmondom néktek,
Mert nincs igazabb közmondás:
Ne légyen száz rubel betéted,
Inkább barát helyette, száz!

Egyszem-lovas nem vágyok lenni,
De győzz meg, vagy inkább ne is,
Hogy célszerűbb egyedül menni
Vécére, mennybe, sittre is.