Egy elbámult sofőr okozta végemet,
S a hullaházból nincs, ki testem kérje ki.
Rossz múzeumban kap csak koponyám helyet,
A lottón valaki csontvázam megnyeri.

Döntöttem: kész! Teám megiszom - s meghalok:
Képtelenségemet fullasztom én bele.
Nem!... Erről döntést jobb, ha majd reggel hozok,
És alszom egész éjt, nem virrasztva vele.

A múzeumba csalt nép rá is szedhető,
Habár számára ez amúgy érdektelen.
„Hiányzó láncszem ő!” - bök rám a kísérő,
S kiszúrja pálcával már szinte a szemem.

Vagy térre visznek, mint egy kockát, játszani,
Hol megráznak, hol visszájára fektetnek,
S egy nyugdíjas, tán döntetlenre hozva ki,
Jó szóval engem első ízben emleget.

Szimpla gyalogként jártam életutamat,
Hogy boldoguljak, mindig hajnal tájt kelő...
Ki mondja, engem tisztelt, az hazug alak,
Az... kocsmatöltelék, magát sem tisztelő.