Az öbölben zöldes homály van,
Bolyongok partján kedvvel én;
Nézem, hullámok peremén
Szellő kelt víz-fodrokat lágyan.

Magamról megfeledkezem
E kis mennyben, s fejemből végre
Elszáll a gondom hirtelen,
S mindent kitölt a csendes béke.

Midőn egyszer kószáltam ott,
Nem tért be öblömbe hajó;
Azóta keblem horpadó,
S a lelkem szétszakadozott.

Fellángolás volt... Vágyakoztam...
Hajóztam óceánokon,
Bolyongtam álmodott vadonban,
És haltam szomjan homokon.

Vad tigrisekkel álltam harcban,
S haltam erőtlen düh között;
Kivégeztek, és könny szökött
Szemembe, ahogy felriadtam.

Az ifjúság már messze jár,
Egy más kor jött - öregnek lenni.
Szép volt az ifjúság, de már
Csak ez maradt - rá emlékezni...