Oly rég, vidám barátaim,
Az iskolánk elhagyta, s ím,
Felvette őt a vágyott egyetem.
De ott, mint mi, nem görnyedett
Soká könyv s jegyzetek felett,
Lógott, s vizsgáról késett rendesen.

* * *
Mondták neki, nincs türelmi idő,
S esze máris megzavarodott.
Hallotta a prof, mily rémes felelő,
Érverése ettől vágtatott.

* * *
Fájni kezdett karja, mint egy vén papának,
És mint lúdtalpasnak, úgy sajgott a lába.
Szomszédtól kért mankót, nyögött hozzá párat,
S ment a nagynénjéhez be a klinikára.