Mihail Hergiani emlékének
Gleccser szélén jársz, s tekinteted
Nem veszed le percre sem a csúcsról.
Alszanak felhőt nyelő hegyek,
S lavinákat fújnak ki magukból.

Ők sem veszik rólad le szemük,
Mintha néked nyugtot ígérnének,
De figyelnek reád mindenütt,
S hullhat kő, nyílhatnak repedések.

Tudják a hegyek, a baj jött el:
A hágókon ködfelhők tanyáznak.
Akkor még te nem ismerted fel,
Repedésnek mész, avagy omlásnak.

Segítséget kértél oly koron,
Visszhanggal feleltek rá a sziklák,
És a szél a hasadékokon
Széthordta azt, mint rádiószignált.

Ha hágóért folyt az ütközet,
Hogy az ellen ne vehessen észre,
Minden kő keblével elfedett,
S sziklák óvtak, válluk nem kímélve.

Hegyre okos - nem megy!... Dőreség!
Mentél, s nem adtál ily tévhitekre.
Gránit puhult, megolvadt a jég,
S lenn a köd piheként gyérült szerte.

Ha örökhó lesz a nyughelyed,
Hegygerincek hajolnak rád őrzőn,
S obeliszkként testvérük felett
Legszilárdabbak lesznek e Földön.