Bú nyomaszt, mint súlyos kő, húz az örvény engem,
Miért van, hogy bármi szó oly fájón sért manapság?
Cigányok ütöttek tábort itt a közelemben,
S esténként a lelkem felkavarják...

Nyárfák húrjain e dal neszez:
Hej, la-la-la, hej, la!... La-la-la - lá!
És a föld gitárként zengedez.
Hej, la-la-la, hej, la!... La-la-la - lá!

Búmat fojtom folyóba, elloplak, te éjjel,
Ott, a sztyeppén tüzek égnek, lángjuk csal, ha lobban.
Rongy-foszlánnyá szaggatom lelkem, ingem széjjel,
Hej, cigányok, segítség, de gyorsan!

Mulatok, míg leszek koldussá!
Hej, la-la-la, hej, la!... La-la-la - lá!
Cigánylány-dal, csábos kell hozzá.
Hej, la-la-la, hej, la!... La-la-la - lá!

Mind, ki bennem alszik már, - dalra ébred holnap,
Mit benőtt a múlt, az mind - pazar virágba szökken!
Jók majd megbocsátanak, ítéljenek, kik rosszak,
Cigányok, én hozzátok szegődtem!

Rám, hurok, még várhatsz jó soká!
Hej, la-la-la, hej, la!... La-la-la - lá!
Áradj, dal, a föld szomjú reá,
S cigány módra szóljon „La-la-la - lá”!