Kór gyötör - a rosszakaróm: sorsom.
Mit is rójak fel most már neki...
Szégyelld magad, Fortuna, azt mondom!
Engem kellett pont fenyíteni!

Reád, mint egy szoborra, felnéztem,
Latin szavakkal dicsértelek.
Bírósági üléseken nékem
Fortunátó mégis jól betett.

Emlékszel, ha dicsekedtem én,
Vagy bennem a mersz ébredni kezdett -
Balvállamon túlra kiköpvén
Azt súgtam: „Fujj, fujj, szemmel nem versz meg!”

Hogyha téged bárki átkozott,
S nem békélt a sorsa keservével, -
Lelkem mindig méltatlankodott,
Beduinra oly jellemző hévvel.

Most - megfázva könnyem törlöm szét,
Köhögök meg csuklom, ahogy fekszem,
S Fortunának szemébe köpnék
(Lenne ő csak nem egy női testben...)