Mi vert fajták vagyunk, de szívós népek,
S emlékünk drága mind, hiszen ragyog.
Mint volt MHAT-os szólok, az ellenségnek,
A Tagankának hátában vagyok.

Most ölelkezve sarkában a ringnek,
Mert MHAT-os diák voltam, igazi,
Ma tisztelt Oleg Nyikolajevicsnek
Beszámolok, hogy mit nyomoztam ki...

Ki Tagankába jő, a tömeg szemtelen,
A pénztárnál - Gomorra, Szodoma!
Cigánylány-kártyajós: „Út, messzi, végtelen”,
De állami a színház otthona.

Tagankás minden ügyben rátok kattan,
Ha akad is különbség biztosan:
A MHAT-ban taps a páholyokból csattan,
A Tagankában - csupán zsöllye van...

Oleg, ötven vagy, de ifjabb egy korral -
Hét halált vált fel újabb életed,
S mert színházadban van két páholyoldal,
Meghívhatsz bátran meg díszvendégeket.

Francia krémekkel alapoz stábotok,
A legmesszebb ülő is sejtheti.
A Tagankai trupp rossz kencékhez szokott,
Mert sminket venni nincs miből neki.

A Tagankások szerzőitek lopják,
És eltanulták ezt „ösztönösen”,
A Bulgakovot számolatlan nyomják,
És Puskint játsznak - megint csak öten...

Két század indult, s emelt marsra lábat,
Két főnek is járt díj valamikor!
Ljubimov tízzel idősebb csak nálad,
Plusz „Tíz nap...” persze, - de már az is kor?!

Sokféle jóslat volt: hogy meddig lesznek itt,
Hogy elnyűvik maguk, s talmi a láz...
Az új épületek téglái mindenkit
Majd emlékeztetnek, - állami ház!

Mint Galileit, gyúrták őket végig,
Jósoltak csődöt - nem volt új fogás,
De mind a kettő eljutott a célig:
Lett jubilálás, rendjel, fogadás.

S mert történelmi példa keresendő,
Élt Ruszban egykor ember - pont ilyen!
Kapudhoz, Cárgrád, pajzsot szegezett ő,
S Olegnek hívták szintén, úgy hiszem...

Hét éve múlt, hogy beléptél a MHAT-ba,
Fehér lovon jöttél el, hercegem.
Faragtál, fúrtál és most mind azt várja,
Hogy kívül-belül végre rend legyen.

A szorgos MHAT-i malom garatjára
Öntöttek fémet, forrót, - holmi jel!
A „Sirály” szárnya kelt kis híján lángra,
De hál’ istennek ez lett a siker.

Az érdekeink sokban egybevágnak:
Tagankánk koccint: „Újév - régimód!”
Mindkét csapatban „mercedesek” járnak,
A „Csajka” csak, mi nekünk nem jutott.

A Tagankában maszatolás, problemák,
Mi vendégjáték előtt mindig dúlt.
A messzi út most Párizs lenne, franciák,
De „Kék madarunk” már itthon kimúlt.

Itt halt meg rendező már egy színészben,
De fordítottja meglep bennetek:
Szeva Abdulov, ismert színész régen,
A Jefremovban ő halt szinte meg.

Vitában is hasonlítunk mi bőven,
Élünk, s igazság ellen - soha nem!
Meghaltam én is félig rendezőben,
Mellesleg roppant elégedetten...

Színészek MHAT-ba nem is azért jönnek,
Legyen több pénzük, ha ott játszanak.
A Broadway-en is adjon az Úr többet,
Hisz’ tisztábbak már a Tiszta-tavak!

Vidulj, Oleg, e drága perceidben
Örökkön élve igaz életed!
Nosztalgiádat érti mind, szerintem,
Ki Kortárs-belid volt hajdan neked.

Varázslók jósoltak szomorú végeket,
Hogy kígyók lakják a lókoponyát...
Nekem meg úgy tűnik: sok messzi út lehet,
Mely valamikor, meglásd, egybevág.

A tudósok nem hazudtak valóban,
Hisz’ művészhon - a csodáknak hona,
S fejlődni nem megy itt spirálvonalban,
Helyette spontán cikk-cakk a nyoma.

Köszönet néha, s halk szidás ritkábban...
Világít tűd fenn, Admiralitás.
Taganka, MHAT húz, két ló, közös hámban,
Szekér meg egy van, s nehéz, nem vitás.

Mi - Noé Bárkájából pár vagyunk csak,
Két félteke, mit közös kérge véd.
Oleg se menjen akadémikusnak!
Vessetek golyót bátran, feketét!

És azóta, hogy a lejöttünk a fáról,
E nap az egyik legfőbb ünnepünk,
S mert „Tízszer öt év!” csendül a pohárból,
Félszáz, vagy kétszer huszonöt leszünk!