Paródiát csinál: vicceset rólad,
A jövődről, s múltadról - mű-kesergve.
Jóindulattal korhol, hisz’ szeretne,
S dalol feltétlen mosolyogva.
De úgy tűnik, a dal magáról szól csak,
S ő mindkettőt egyszerre nyomja...

Harmatos holtágról,
Rézgálic-rontásról,
Darázsról, omlásról,
Fagyról, jégtorlásról,
SOS!-fenyvesről,
Hajtincsről, kebelről,
Bajszos evenkekről,
Rossz felettesekről.

Podolszkban tér van - széles:
Yves Montand ő - más senki!
Van juss, mi keserédes,
Ilyennek is kell lenni.

Akkor őt podolszki emberünk
Szeretni fogja télen, nyáron,
S Kola nevű nagy félszigetünk
Veszít egy lakót mindenáron...

Romantikus lénynek ismerem,
Paródiát űznie miért?
Lelke is bár megtetszett nekem,
Átköltési vágyam még kísért.

Nincs egyetlen szabad perce néki,
S mert nem űzik rémek éjjelente,
Idejét ő mind arra fecsérli,
Hogy fellépti-díjam összegezze.