Mi lehet érthetőbb, talányosabb, egyfélébb, másabb néked,
mint önmagad?
Mint a nyomozós játék: nem ismertek a léptek,
de az eredmény, az marad.
Én először vagyok jelen, nézőként is, saját kivégzésemen -
eddig semmi éppen!
Becsület formájában, testetlen lélekben
és még valakiében.

Mennybe, pokolba,
valahová nyilván sietve!
Hazudtak volna?
A lelkem maradni szeretne...

Itt a Becsület - ami Tisztesség is,
nos, szépen szólt!
A jó azt jelenti, van ő mégis,
ha van, - akkor meg volt.

Ha úgy fordítom fejem szépen,
Hogy hóhérom ne lássa meg, -
Harmadik vagy? Ki vagy? Nem értem!
De amikor tömeget döf át hörgésem -
Tartom magam, nem könnyezek.

Felkötözve, rászögezve vagyok a gyilkos kerékre,
Megforgattak kicsit, ahogy gyerekként, az ördög kerekén.
Megpillantom őt, és látom, becsületem folt nem érte:
Vertek, - folt kimosva, s maradok nektek, remélem, becses én.

A kivégzés kezdődött,
s én nyögtem szüntelen:
„Van erőm, mindent tűrök,
és él becsületem!”

Száz éjen, fajankó,
véle jól nem voltam,
De ő - mint tiszta hó,
Az első sorokban!