Napocskáim gyorsan-gyorsan telnek,
S élni így oly szomorú dolog,
Éjecskéim álmatlan peregnek,
Mikor én „műszaki” rajzolok.

Bár kudarcom igazából rejtem,
Barátaim, el kell mondanom:
A megoldást sokáig kerestem,
S úgy döntöttem... hogy abbahagyom.

* * *
A nagyobbik matek-jegyzetfüzetem
Korrektorát követni nincs erőm,
Barátaim, muszáj volt, és kényelem,
Egy szó fölé csak két betűcske jön...

* * *
Aztán, megint éjjel, köröttem sötét,
Soká kerestem a betűket.
A füzetben minden - sötét erdőség.
Búsan téptem szét a füzetet.

* * *
Az alkalmi fohász rémes volt,
Szükségtelen intő szót hozott:
Rajz-leadás napja, ím, eljött,
És e hír, mint éles kés, bökött.

Szemeiből könny, mint vízesés,
Ám, mint mindig, múlt a csüggedés,
Távozott egy ismerőshöz ő,
S tartva lett a rajz-határidő.