A párizsi Grand Opera-ban
Kihunyt körül a fény, a taps alábbhagyott,
Csak legyezők susogtak lágyan...
A „Rigolettó” ment, hol Denis is dalolt.

A B-páholy hölgyét vadul ölelve meg
A márki suttogott: „Ön előtt térdelek!”
Nyitányig vallomást teszek,
Hogy már tovább nem tűrhetek,
Kegyed miatt három hónapja szeszt nyelek”.

És most zene... Csend lett körül.
„De uram, férjem van!” a hölgy így suttogott.
„Először ez, s azon fölül
Én Önnek nem hiszem, hogy ez lenne az ok”.

„Hölgyem, megesküszöm, lesz rá bizonyságom!
Hölgyem, az életem s magam sem sajnálom.
Javaim zálogba vágom,
Vetélytársba késem mártom!
Még a saját atyámat, még őt se szánom.”

A földszint, karzat ámult egyre,
Rigoletto dala átjárta a lelket,
A magas C-t ő könnyen vette...
Csupán e két ember nem szánt rá figyelmet.

S a B-páholy ölén a márki suttogott:
„Bár reszket öklöm, azzal férjének adok,
A másik nővel felhagyok,
S ha Önhöz méltó nem vagyok
Még így sem, nyomban kolostorba távozok”.