Mindazt, amit csak tudtam, azonnal rögzitettem, A diktafon szalagra, kezem noteszbe írt. De néha kósza érvek libegtek át felettem, S az oldaluk böködte előttem a papírt. Fajsúlyos gondolatra nem is kevésre leltem, S sziporka szállt cikázva, mint pille, könnyedén, De null-nehézkedésünk mindent, mi súly, csak elken - Utóbb derül ki úgyis, melyikje mennyit ér. Vadásztam bármi szóra, ha méretes, ha pöttöm, A láthatatlan szálon gyakorta volt kapás. Nos itt van épp a préda, damilt szakított rögtön - De rajt’ maradt pár szócska, hogy „Nem vagyok hibás!” A „nem hibás” korántsem jelenti, hogy „nem részes” - Orosz hazában így van az ősi rend szerint. Nem húztunk semmi sorsot, de mázlim volt, nem kétes - S a csillagoknak fentről egy párttag, őrnagy int.
       
A „nulla” és a „púszk” közt hallották állitólag - Vagy tán a rádiós tiszt ijedten írta el, - Hogy én elég vidáman, büszkén, sőt biztatóan, Egy hetyke szót vetettem: „Megyünk, szerencse fel!”
© Marosi Lajos. Fordította, 2003
© Marosi Lajos. Előadása, 2020