Vihar bomolt - a horgonyunk nyögött, A pányva mélyre mart tenyérbe, ízbe, S a szél fütyülte durva dal mögött Dörögve kelt a hang: „Ember a vízben!” És máris - „Állj! Tolatunk oda vissza! A csónakot szaporán! Halászd ki, mert teleissza Magát nekünk a zsivány!” De kár: a sorsom száraz útra szánt A parton - így segédkezet ne várjak, - Nem érkezik meg ott, ki visszaránt, A mentőcsónakok nem arra járnak. A stílus ott: „Le ne állj, ha szelünk van! Gázt, kikötőnk az irány! Úgy, bizony úgy! - ki - kibukkan, Mentse magát a zsivány!” S az én hajóm csobogva ködbe vész - Hiszem, hogy rajta már a krémje, nagyja. A nézz-előre!-poszt előrenéz - Hogy hullt-e félre test, nem is kutatja. Hajó hajót követ, és suhan erre, Látva derűs kikötőt, S itt vacogunk mi, a kerge, Félresodort tekenők. A nyílt vizek felé söpörj, te szél, Vihar, hajíts kilencedik tarajra! A csónak akkor értem útra kél - Csak így kerülhetek szilárd talajra. A csáklya húz, beakadva ruhámba - Mit tesz a gönc a helyén! - Fönn a reményem, a rámpa, Élni kapaszkodok én.
               
Hajón vagyok, beáll a régi út - Dohányt ajánl a kéz, nyitott a lélek, S tudom: ha hozna rám a sors borút, Kimentenének ők, a tengerészek. Dűlsz-borulsz, ez a rossz az egészben, Őrhelyen álld ki az éjt! - Ám ha merülsz le a vízben, Vetnek egy övnyi esélyt.                
1 Tengerész legenda szerint a (tarajos) hullámok sorában mindig a 9. a legveszélyesebb.
 
© Marosi Lajos. Fordította, 2005
© Marosi Lajos. Előadása, 2020