Szökdelek, de más, ahogy szökellek, Dombon, éren, harmatos mezőn. Úgy futok, hogy Máshogynak neveznek - Így vagyok magam: különbözőn.
Rajtam ül viszont a nagylegény, Kengyelével ütlegel, szorít. Jó, futok, de ménesemmel én - Zabla és nyereg jaj undorít. Nézd a kést: ha tok került az élre, Nincs olyan veszélyes, mint a tű. Engem így huzint a pányva félre, S zabla tép, egy szörnyü méretű.
Hátamat gyötörte úri kény, Oldalam remeg, ha víz borít. Jó, futok, de ménesemmel én - Zabla és nyereg jaj undorít. Vívni kell, ma rámköszönt a vad nap. Vágta lesz, de semmiképp egál, Mind a Máshogy-ménre, rám fogadnak, Bárha én futok, zsokém zihál. Sarkantyúja véresen kemény, És a publikum röhög, vonyít. Jó, futok, de ménesemmel én - Zabla és nyereg jaj undorít.
Társaim a start előtt repesnek, Rejtve mérgük így egymás iránt, Düh s felindulás utat keresnek, Hab borítja tőle lópofánk. Nagynevű lovas az én zsokém - Mester ő, ki minket idomít. Futni kék a ménesem füvén, Zabla és nyereg ott nem szorít!
Nem! Aranyhegyekbe mégse túrhat! Mind előttem ér a célba majd. Megkeserli még a sarkantyúkat, Visszalassulok, hiába hajt. Startharang! Zsokém fölül, "helyén", Érzi, győzni fog, s nagyot szakít. Futni kék a ménesem füvén, Zabla és nyereg ott nem szorít! Hogy merem? Miért teszem? Nem értem - Ellenségem ő! De mint lökött, Nem birom magam lefogni mégsem, Nem tudok befutni más mögött. Egy maradt nekem, csak egy poén: Úgy dobom hanyatt, hogy felnyerít, S jót futok, mint ménesem füvén - Árva nyerge még fel is derít. Én beértem, ő alig ha kullog, Kátyun és eláztatott mezőn. Rólam elmaradt a "Máshogy"-billog, Győzni kellett, nem-különbözőn.
© Marosi Lajos. Fordította, 2003
© Marosi Lajos. Előadása, 2020