Iram, meg elrugaszkodás! - Mi szégyen! Kisérletem homokba, könnybe fúlt. Az átkozott kettőszáztizennégyen A léc utamba állt, s a földre hullt. Tudom én - ugye gyónhat a szív? -, Aki sportol, az élete más, Csak egy pillanat fenn a nagy ív, S azután jön a gyors zuhanás. Tilos gyümölcs, de kell, s a fa jókora, Leszek én a léc megabajnoka! Nekik fő erényük a bal boka, De nekem fő erényem a jobb boka! Iram, meg elrugaszkodás! - s a mélybe Fütyülve ránt le mind, ki szemtanú. Edzőm se véd, elönti mérge: „De hisz te távolugrasz itt, fiú! Jobbal ugrik a bak, ha beszív! Inad érzi a volt szakadást! Nem elég stabil így ez az ív! Közelíted a gyors zuhanást!” Igaztalan dumák! Ki az ostoba?! Magyaráztam én: „Bajom fő oka, Hogy az ő erényük a bal boka, De nekem fő erényem a jobb boka”. Iram, meg elrugaszkodás - na végem, Emelkedek, s a jenki gúnnyal int. Levertem újra kétszáztizennégyen, S a trénerem kimondta szó szerint, Hogy a klubvezetők sora zord, S lecsapolja agyamban a gőzt, Ha továbbra is rúgom a port, Bebeszélve a jobb-boka-hőst. Előbb iszom ki zöld epefőzetem, Belehalhatok, de nem engedem, Hogy a balfelőli a jobb legyen - Ezért a vádlikat se cserélgetem. A publikum fölémhajolt nevetve, De harci lázam nem veszett ki még: Dobbant a láb, röpít, erős a kedve - S alulmaradt a kettőtizennégy. Bár a kínom újra megjelent, Bár elért megint a sántaság, Ámde mégis voltam odafent, S engemet leírni marhaság! „Who is who”, kimutattam azért! Na de jaj, szuvenir fogadott: Amig ívem a csúcsra felért, Nejem új pasival lecsuszott. Megettelek gyümölcs, te tilos csoda, S vagyok én a léc megabajnoka, Legyen fő erényük a bal boka, Nekem a fő erényem a jobb boka!
© Marosi Lajos. Fordította, 2012
© Marosi Lajos. Előadása, 2020