Áll a vész a ház előtt - Most szokás kaput kitárni, - Itt az óra, mely a nőt Könnytelen tanítja várni. Így a háza nem való Víg danának, báli meznek. Hét a baj, de egy a szó, S bajnak bajjal volna jó - Szebb időkig hadd szemeznek. Azt terelje gyám, aki tévelyeg! Hát nem él hitem koronája?! Varju száll föléje, a rémsereg, Vasra verve lelkem Ivánja. Kérni gyűlt a férfinép, Heccelődni, körbe venni - Ah, bolondok, egy se ép: Nem lesz itten úgyse semmi. Nékem így mesélte más, Száll a híre szájról szájra: Két virág, korábbi társ Egybeforrt mint vallomás, S lett az egy Iván-meg-Márja. Vándorút, vigyél - oda? tán ide? - Vaksötétbe, kínba cibálva, Tűzesőbe tán vagy a semmibe - Ő hozzá vigyél, rabigába! Jó szelek, ti surranók, Jussatok be tömlöcébe, Súgjatok fülébe szót: Lelkem úgy siet feléje. Tartsa éberen szivét, Szellemét ne rágja féreg, Merje várni kedvesét - Megsegíti Márja még Nemsokára, tényleg-tényleg. Hagyja őt a bú, meg a félelem, Lám, nekünk való nevet adtak Oly vidám virágnak a réteken - Bontsd ki hát a szirmod a rabnak!
© Marosi Lajos. Fordította, 2013
© Marosi Lajos. Előadása, 2020