Tinéktek írok én, levelezőim (A hála még ilyenre sose bírt), Melósok - itt, meg Ázsia mezőin Diákok és ti mind, aki csak írt: Adasson út - de több, S igaz barát is - egy, A fejbe fény előbb, S utána szó: Eredj! A százszor újravett szalag redőin Rekedt dalom megérteni nehéz. Az isten adja hát, levelezőim, Hogy ép a fül, s erős legyen a kéz! Levélke jött: a hangom egyenetlen - Hol nyers, hol megkapó, hol szinement. Barakkok népe kér keseredetten: „Ne holtakért dalolj te idelent!" De mit tegyek, ha nem zenél a hangom? Zenél a másoké - nem ily rekedt. Sok ócska hangtekercs fogyasztja rangom, A hír se árt meg így, mi szájra vett. „Voltál-e mondd, fogoly?" - valaki kérdte. Nem én - a harcokat nem éltem át! Levélbarátaim, köszönet érte, Hogy félreértitek ti Vologyát. Adasson út - de több, S igaz barát is - egy, A fejbe fény előbb, S utána szó: Eredj! Barátaim - igaz, hogy nem a fronton, De - tengeren, darun, s eke mögött! Megannyi versetek (örömmel mondom) - Dühös vagy zsenge jött - szíven ütött. Mit olvasok? „Divatjamúlt a stílus. Apage, Satanas, te recsegő! Nevethetünk, de hallani is kínos, Hogy istenítenek, gonosz erő!" Egy új levél: „A vodka önt megölte!" Megölt, igaz, de újra élek én. „A pénze jó? Ha számokat közölne... Ön egyre költ, nem is lehet szegény!" A legmagasztosabb levelek íze: „Tűnés! Irány a Temze meg a Pó!" - Derék dolog viszont, s köszönet íme, Hogy szánt időt s papírt a feladó. Adasson út - de több, S igaz barát is - egy, A fejbe fény előbb, S utána szó: Eredj! A Temze nem lesz ismerős, ha már az, Csorogtam annyi Szajna-híd alatt. Ilyen levélre csak „Viszont!" a válasz - S a vége olvasatlanul maradt. Dicséret is jön ám, a sora nem fogy, Nem utasítom el - korai bár: Barátok írta szó ereje az, hogy Az út egyenesebb, s szűnik a sár. Deszantosok, hajósok és tanárok, Ha nincs is válaszom személy szerint, De néktek írom én, levélbarátok, Tíz éve éjjelente verseim.
© Marosi Lajos. Fordította, 2005
© Marosi Lajos. Előadása, 2020