Marinának
Itt összesimul remegőn a fenyő, Itt árva, riadt a madárdal. A völgy, ahol élsz, csupa bűvös erő, S te foglya vagy életen átal. Ha a zelnice szárad a szél melegén, Ha az orgona hull az esőben, Van egy vár, odamentelek akkor is én, Hova sípzene leng pihenőben. Varázslat a több ezer évnyi sötét, Mely elfedi tőlem a lényed, Te azt hiszed, érzed a szép örömét, S hogy itt a vadonban a lényeg. Ha nem ül meg a harmat a fák levelén, Ha a Hold ki-kisütne, de nem mer, Ama várba kimentelek akkor is én, Susog ablakainkban a tenger. Mi nap, melyik óra - jövőbe ki lát?– Osonsz te elém elepedten... E kar megölelve röpít oda át, Hol ártani már lehetetlen. Veled érek a várba, akard te is így - Hiszen annyi erőt beleadtam.... Ugye jó kalyibámban az édeni frigy, Ha a díszszoba mégse lakatlan?
© Marosi Lajos. Fordította, 2014
© Marosi Péter. Előadása, 2018