Ha megölsz, se tudom, hol a tegnapi ház! De tapéta a fal, s szaga mandula, Tudom Ányka kijött, s vele Ella de Frász, Csuda csókos a spájzban a két bula. Jön a reggeli hír, Alig ébredek én, Hogy a főnyanya sír, S vagyok éjjeli rém, Daloló jelenés (Csupaszon, s ez a vész), Kinek apja „merész Csupa-rang, csupa-ész”. Lecibáltam az ingem - előttük e mell: „Ide lőjetek, úgyis eladtatok!” Fene tudta, hogy őnekik más zene kell, Az akkordjaimat ki se bírta sok. Szünetelt az ivás, Mer a szám kimerült - A fajansz a hibás, Ha kezembe került; Kilocsoltam a sert, - A fal issza, nem árt -, S befogadta a kert Az ezüst szamovárt. Odaszólni nekem biz'a senki se mert. De utána elült ez a félelem, Lerohant csapatuk, kötelük betekert, S azután ki-ki játszadozott velem. Egyik arcba köpött, Másik szeszt adagolt, Az a tánci-lökött Hasamon gyalogolt... Ifi özvegy egy hölgy, Csupa bú az egész, Szava hű, szive tölgy, Velem érzeni kész! Halovány sebesült, ama konyha kövén, Igyekeztem a látszatot menteni. Odaszóltam:"Eresszetek, elleszek én!" S nekifogtak - a késeket rejteni. Ami elszabadult, Le se írja a vers - Na de honnan e dúlt, Vad erőm, ez a nyers! - Mint a bősz elefánt, Kit a vége nyomaszt, Letaroltam a szánt, A kaput s a teraszt. Ha megölsz, se tudom, hol a tegnapi ház! De a fal velem él - szagok és szinek -, S velem él ez az arc, a sebek meg a láz, Ki se mozdulok így, hova és minek! ... Ha valódi a hír Legalább felerészt, Marad egy - csak a sír: Betakar s elemészt! De az özvegyi szív, Az erős, a merész, Közös ágy fele hív, Velem érzeni kész.
© Marosi Lajos. Fordította, 2013
© Marosi Lajos. Előadása, 2020