Úgyse felejthetek, üldöz a front - Vérszag azóta tesped -, S mintha esőzne a halk horizont, Csillagok estek. Új lefutott - ez a sors keze tán: Egy bizony engem illet - Míg megy a harc, ide nézne le rám - Bár buta, billeg. Véltem előbb tovatűnni a bajt, S megmenekülni szépen - Ekkor a rám szakadó nova mart Mellkason éppen. „Kell a magaslat!” - ezért riadó: „Lőj, ne tekints a tárra!” Rátok esett le a tisztavató Csillag a vállra. Tenger a csillag az égen amúgy, Nézd ki, fogd ki, ha rebben! Nékem is kéne az élet, az út Hősi szerepben. Lenne e Csillag az én fiamé, Csak, hogy értse: az apja... Pislog egy árva amott, de kié? - Nincs, aki kapja.
© Marosi Lajos. Fordította, 2016
© Marosi Lajos. Előadása, 2020