Csak állt a ház, sok ember ismerőse - Napóleon is itt találta rég -, De hogy szanálni kell, ki lett jelölve, Kiköltözött lakója mind belőle, S dacolva állta még... Zúzmara, zúzmara, zúzmara lepte. A főkaput a vén idő lezárta, Parittya zúzta összes ablakát, A vakolást a téglafal lehányta - De fent a szinteket valami járta, Bevette ott magát... Ríttak, ugattak, ügettek a házban. Panaszkodott a sok csibész anyának, S a házat elkerülte, annyi szent - A környező vicék meg összeálltak, Lapátokat, dorongokat találtak, S a kis csapat bement Gondnoki, gondnoki, gondnoki rendben. Fülelnek, állnak ők, de mit sem értve, Futás, ha nem segít a ráció: Ki tudja, nem Napóleon kisért-e! Vagy az, mi ütlegét fülükre mérte Hallucináció?.. Tétova, tétova, tétova hapsik. Na végre bontható, kijött ukázba, S a gyors melós, ki géppel ügyködött, Nehéz golyót csapott a régi házba - Utóbb megesküdött, a frász kirázta, Hogy ott lakó nyögött. Jaj szava, jaj szava, jaj kel a házban. ... Nem áll meg itt remegve már a gyermek: Ledőlt a ház, mi századokig állt, Helyette majd az épitési tervnek Nyomán haladva tornyokat emelnek - A vasbeton bevált... Víg szavu, nagyszerü, szép szinü lesz ez...
© Marosi Lajos. Fordította, 2016
© Marosi Lajos. Előadása, 2020