Én „Jak” vagyok, égi vadászrepülő, A légcsavarom danolász, De furcsa egy szerzet a bennem ülő, Ez azt hiszi, ő a vadász. Ma lőttem egy „Junkerst”! Fasiszta dög ő - Egérutat adtam elébb. De furcsa egy szerzet a bennem ülő, Belőle rohadtul elég. Szitává ha lőttek, egy jó szerelő „Bevarrta” megint a hiányt, De furcsa egy szerzet a bennem ülő, Dugóba - naná odaránt! Halált hoz a nagyhasu bombavető, Repteremet teszi tönkre, A terhe zenéli s a gyors levegő: „Béke e háznak örökre!” Mögöttem egy „Messerük” bukkan elő. Lelépek - úgy fáj ma e test, De látom, hogy mást tesz a bennem ülő, Hogy dönt: nekivág egyenest. Felrobbanok így! Mi’csinál ez a lény? Eléghet a törzs, az ülés - Tilalmakat szegve is gyorsulok én: Csak volt zuhanórepülés. A párkötelékben elöl megyek én... De a franc - hol a társam? S danolta a szárnya a füst közepén: „Béke alattam a házban!” És ő, aki lakja üvegkoponyám, Bukott - kitagadhatom én. Jól összezavart, s nem akármikor ám: Halálkanyarom közepén. Megrántja a gázt - de ez dupla nyomás. Nagy ég, a pilóta szamár! Nekem marad újra a szófogadás, Csak most, s ezután soha már. Hitemre, én nem leszek csicska tovább! Majd felfog a földi fenyér. Nem hallja veszett szivemet legalább? Fogytán van a benzin - a vér. Türelmes a gép, de lejár az idő, Most éri el épp a határt. És arcra borult az a bennem ülő, A képe üvegbe talált. Meghalt! Szabadon repülök, visz a vágy, Ez minden erőt felemészt. Aztán zuhanok, jön a föld, idevág, És nem kerülöm ki a vészt. De kár, hogy a harc velem így alakult, Győzzön a társaim ökle! Én fúvom a dalt (nekem nincs katapult): „Béke az éggel örökre!”
© Marosi Lajos. Fordította, 2017
© Marosi Lajos. Előadása, 2020