Köd előttem-utánam, Orosszhon - Nyeli könnyeit száz kicsikém! Ezután garasom oda szórom Idegenbe, a Champs-Élysées-n. Kibrekegtek az esti tujában: „Nyoma sincs - leragadt odaát! No de zengje a bűn kapujában A Versailles-i Château-t - odalát!” Vita van, s aki mer, ide bandzsit: „Nem ez az! Diszidált az a pók!” „Ja, nem az?!” - s elorozva a taxit, Beszorítnak a fő locsogók. Aki énvelem ült Magadánba, A „csatákbeli” társ, a vagány - Kitalált levelet nyom a számba: „Unom egymagam itt, gyere Vány!” De a vágy nekem állt: „Haza menni!” - Gazsulált, odabújt, felüzent... Hülyeség! Jön a frász - s okom ennyi: Szivem és repülőm ki se ment! Aki hitte, kijár szuvenírja - Legyen így neki film-happy-end: Diadalkapu, fogja, ha bírja, S vegye úgy, a Renault vele ment. Belefúlok a nagy röhögésbe: Hogyan is hihetők agyi rémek?! - Nyugi, itt vagyok épen, egészben, S ne reméljetek - én le se lépek!
© Marosi Lajos. Fordította, 2017
© Marosi Lajos. Előadása, 2020