Ma letettem az ügyben a lantot, az oly nemes ügyben! Hanem úgy, hogy a göncöm is az, mibe szült az anyám - Nem a vágy, nem a pénz vezetett - az idő, de az ingyen, Lök a kék hegyen át: nesze más ügyek, új karaván. Szokást, tudást gyakorta könyv ad át, De bölcs igét a népi száj terem meg: „Hazája megtagadja látnokát” - S a másfelől jövők se sokra mennek.                 Cafatokban a mű, hazahordtak - a jó, hogy a nagyja Oda ment, ahová magam is odaszántam utóbb. Csuszamolhat a talp, de a bajt megelőzi a gyanta, Fel, a padra megyek, magas ám, kitekinteni jobb. Keresheted a próféták nyomát, De Zarathustra-fők ma nem kerengnek. „Hazája megtagadja látnokát - S a másfelől jövők se sokra mennek.” Odalent megy a szó - haragos? szerető? nem is értem: „Kifarolt? Remek! Át is itatja ügyét a remény!” Ikonok keretére a pók odaszőtt, le-letépem, Sietek, mer’ a pajta mögé kivezetve a mén. Egy orca nyílt felém - az Ő szavát Figyeltem - az regéje sajnos ennek: „Hazája megtagadja látnokát - S a másfelől jövők se sokra mennek.” Nyereg és lovam illata - testtel a testbe merülten - Ez a vágta a fékeken át, visz a jó paripám! Ma letettem az ügyben a lantot, az oly nemes ügyben: Hisz a kék hegy után sok az ügy, megy az új karaván. Lovam patája vág mezőkön át, S a rozskalászok íme mit recsegnek: „Hazája megtagadja látnokát” - S a másfelől jövők se sokra mennek.
© Marosi Lajos. Fordította, 2017
© Marosi Lajos. Előadása, 2020