Űzve mámorát Szívem így bomolt: Bokron-árkon át, Lófogat loholt. Számra jött a szép, Méla dalremek: „Fáj a régi kép, Éjsötét szemek...” Trojka volt - araszolt, kocogott, ügetett, S rúgta rám a mocsárt, hogy a szám tele lett. Végre csak lenyelem fele nyállal a koszt, Szesszel öblitek én, s jön az ária most: „Éjsötét szemek, Fáj a régi kép..!” - S nem maradt, egek, Semmi tartalék. Mondom, ébredés! - Rázom is fejem, Körbenézek, és Sajna rossz helyen: Ott elöl vadon áll - beledermed a vér -, Neszre hőköl a ló, s löki vissza kocsink. Vak homály az egész... Hol az út, van-e tér? Csontom érik a tűk, nem akármi a kín. Én rudas komám, Most segíts, öcsém! Húzz, kicsim, tovább! Mért tolatsz felém?! Rút eső szitál, Szinte mérgezett. Jobbosom kapál - Farkas érkezett. Részeg, ostoba én, ki pohárba merült! Futhatok, jön utánam a vég, s ledarál - Volt kezemben az ász, s idegenbe került, Fontos ász, ami nélkül a juss: a halál! „Farkasok, szukák, Ördög adta nép!...” - Orditok sután, És a trojka tép. Ostorom legyint, Körbe szétverek, S orditom megint: „Éjsötét szemek!..” Horkanás, dobogás, ez a tánc de merész! - Ritmusát veri, csörgeti bőszen a szár. Kincseim, nyakatokra kihívtam a vészt - Húzzatok ki fiúk, vagy ti férgek akár! ...Hajsza és elán - Mámorom kihunyt. Nagy hegy oldalán Négy kerék kihullt. Ránk a só kivált, Szánkra hab tapadt, Jó tüdőnk zihált, Szinte megszakadt. Trojka volt, mi ijedve riszálta farát, Meghajoltam: e három a néma barát! Félre tört kocsi! Járja le száron a mén... Isten áldja azért, hogy egész vagyok én!                
© Marosi Lajos. Fordította, 2014
© Marosi Lajos. Előadása, 2020