Hogyhogy itt e ház Néma és sötét, S fújja rád a frász Hét leheletét? Összes ablaka Mély üregre néz, Ámde ajtaja Várja, tán bemész. Nincs erőm, de a falka mutatja fogát. Gazda, hé, kijöhetne elénk, aki ép! Csönd van - árny lebegett csak a pitvaron át, És a dögkeselyű lekerült közelébb. Szerfölött pocsék Bögrecsárda tán - Benne töltelék: Harmada zsivány. Orrba vágnak ők, Mert gyanús vagy itt! - S pláne nem nyerők Torz ikonjaik. Kocsmagőz, röhejes, fura traccs alakult, Volt, ki dalt vonyitott, s a gitárra tapadt, És egy rossznyavalyás - zsebes ő, kitanult - Lopva kést mutatott koszos abrosz alatt. Nézek szerteszét: „Ez miféle ház? Mint a baj, sötét - Nemde sárgaláz? Megszakadt a láng, Elfogyott a lég... Vagy hogy élni tán Elszokott a nép? Nyitva áll kaputok, de a szív becsukott. Volna gazda is itt? - a kupába borunk!” És a válasz: „Az ám, ki soká odavolt, Elfeledte: ez így a mi régi sorunk! Estebédre fű, Sóska vagy spenót, Lelkiség, derű Megragyásodott, Rá meg körbejárt Butykos, ösztövér, S lett a házba' kár, Nagy bunyó, kötél.” „Ménjeim kifacsartam a hajsza alatt. Tudtok-é csobogót, megitatni a pejt, Tudtok-é pihenőt - nekem ily nem akadt -, Hol a dal sose fals, meg a pálya se lejt?” „Híre-hamva nincs, Róla nem tudunk - Mélysötétben itt Élni megszokunk. Ősi rend maradt: Összekormozott Szentjeink alatt Csend van, átkozott”. Nincs türelmem a fancsali bűzök iránt - Elporozva, kiszórtam eszembe' mi vót, Én derék lovaim oda vettek irányt, Merre emberek élnek - és emberi mód. ...Hányszor elkaszált, s újra megvagyok! Hányt-vetett a lét - mégse túl nagyot. Tán ügyetlenül zengtem rólatok, Éjsötét szemek, fehér asztalok?!
© Marosi Lajos. Fordította, 2017
© Marosi Lajos. Előadása, 2020