Én kovács vagyok, de klasszis: Sztahanovi tettemér’ - „Hogyha adsz, cserébe kapsz is” - Gyári jussom útlevél. Jólesett a tus utáni Halszeletke szerfelett, S kezdtek engem instruálni: Ezt lehet, de azt ne tedd. Egyelőre jobban élnek ők amott - Hogyha nem vigyázok, én meg rákapok. Brossurát is adtak, ime: „Jegyzetelj! Itthon esni más a bűnbe - ott ne merj!” Oktatott a főbizalmi: „Óvatos legyél, komám, Demokráciájuk talmi, S Pestre mégy a Visztulán! Ott sajátos ám a rendszer - Néha mink se látjuk át -, Meg ne szóld, öcsém, ez egyszer, Nézd el és ne vágj pofát! Szeszt ha nyomnak - ott szokás a ronda lé -, Szólj: Demokraták, teácska volna-é? Szuvenírt akarnak adni? Rá ne fázz! Nyomd, hogy otthon is van annyi, mint a frász!” Mondta: „Kényelemben ülve Fogd a pénzt, de meg ne rogyj - És vigyázz, tovább hülyülve Porlevestől el ne fogyj! Csehszlováki Budapesten Új időkben új az ár, Vagy kínálnak „enni tessen”, Vagy egy árva pörc se jár!” Kint Magyarban - uh! - piacra volna jó, Hol román bulák kis arca megkapó! Oly demokraták e deutsche szende nők, Szovjetektől egy garast se szednek ők! „Burzsoá ragály veszélye Pillanatra sem henyél - Fontosabb, mint szemed fénye, Hogy nejedhez hű legyél: Mata Hari jön, begyeske - Itt kirúgod, ott beront! Mondd, hogy ez be van fejezve, Nem veszejtjük így a hont. Női kémnek jól bevált a görbe út: Zutty, s kupédban adja már a férfiút. Bomba ő, kabátja rejti, sorsszerű... Útitárson azt figyeld ki, mily nemű!” Erre faggatózni kezdek: „És, ha szörnyü tévedés? Nem bizarr a szoknyateszted? - Tét a nagy pofán verés!” Ám a srác professzor ebben, Rámenősen instruál - Újra zűrt okoz fejemben, Hogy a külföld úton áll... Súlykolom a szót, hogy értse száz komám: Dácsiába, Budapéstre húzok ám! „Téma támad, árt egy ürge? Légy derűs, Klasszikust idézve gyűrd le, és ne üss!” Hisz a nyelvük... mit se mond az - Fél szavuk se látom át! Átkovácsolok viszont az Oldalunkra pár pofát! Méghogy én egy agitátor! Dédapámig mind kovács... Úgyhogy, lengyel Ulanbátor, Nincs az útra áldomás! Hogy nem alszom, nőm is érzi: „Mása, Más! Kváziföldre mégse lépni túlkapás? Távol állnak ők, miként e küldetés, Nyelvükön makogni szinte szenvedés!” Mása szenderegve gyermek, Bár berakta dús haját -, Ámde hangja kél e szentnek: „Kolja hagyj, az angyalát! Gyáva nyúl vagy, ez világos - Ideg-összeroppanás! Rég vagyunk mi váll a vállhoz, S dől azóta: „Mása, Más...!” Szép igéreted feledted? - ez nem ér! Hogy bejárod Banglapestet abroszér’. Rúpiádat el ne verd te rádzsaként, S hozz, ha már csak arra telne, szent lepényt!” Hunytam is, ölelve nőmet, Véle szép az álmodás: Pajzsra vertem épp erőset, S ment a kardkovácsolás. Ott a mérce más, s az eszme - Nem tudod - megesznek ők. Bajszot és szuronyt szegezve Törtek át a pesti nők. Mása abroszát kinéztem - színe bézs -, Kémjeiddel kergetőztem, Bangladés... Elleszek román közegben Istenünk, Volga-táji ős van ebben, mint nekünk! Nézd a női praktikákat! - Kikisért, meg énekelt. Kivasalta tíz gatyámat, Látni jó, mi tőle telt. Megjövök hamar, szerelde, Szikraillat, alkotás, És feszítve, überelve Tervezünk, ahogy szokás! Búcsuvodka volt, s erembe sok jutott, Repterünk felé menetbe csuklatott. Itt a gép, de nőm se semmi: „Na megállj! Ezt nehéz eszembe venni, Nyikoláj!”
© Marosi Lajos. Fordította, 2016
© Marosi Lajos. Előadása, 2020