Irány az óceánfenék! Tüdőm reped, fülem kifárad... A mélyben újra kezdenék... Mit árthatott a fenti száraz? A parti házban asztal állt, Dalokba majd belészakadtam; Lihegve úsztam öblön át, Viszont a felszinen maradtam. A Hold s a légi kotyvalék A szenvedélyeket fakítja - Egy új világba szállanék: Ahonnan úgyse lenne vissza. Az oxigénre tátva szám A vízmorajnak úgy beintek! Lesüllyedek, de gyorsan ám - Dacára Arkhimédeszünknek. A kompasz ellenem szegült - De még tudok mesét, regéket: Elém egy új világ került, Korallok erdejébe lépek. Vagy város itt e rőt korall... Halas világ a néma csenddel: E társulás sosem rivall, De telve színnel, értelemmel. Te hol vagy, éktelen sötét, Amellyel rossz pulyát ijesztnek? Belátni itt a mély ölét, Ha fároszok nem is jeleznek! Mit éles elme alkotott A józan észt zavarba hozva, Az mélybe bújt, alábukott - Felül rohadna elkobozva. Adasson élni még az Úr, S e kincset nem hagyom heverni! - A testem ím a mélybe fúr, De egyre kínosabb evezni. A túlnyomás derékba tör, Agyam meg kongatásnak hallja, A víz emelget egyre föl, S be nem fogadna tenger alja. Lelöktem én a fémszigonyt, Egy kő - bocsánat - jobb merülni, Keresve réteget, viszonyt: A lényeg ott talált megülni. De más se kell alant: a kés - Magunk vagyunk ott ember-ágon, A fegyveres bután hat, és Fonák, akár tetű a tálon. No vízi gomba, jó barát! - Feledve rangot, úri vackot - Halakba csaptunk újra át, S kopoltyuink a gázpalackok. Felelj, a lelkemen segíts, Bozontos, ősi Tengeristen: A szárazon mi volt a kincs, Mi az, mi lent a nedvbe’ nincsen? A francba! Zsong fejem sután, A kételyeknek így kitéve: Mi végre lett fajunk humán? Beszélni képes - és mi végre? Miért akart a lába-négy Homo-előd Erectus lenni? Mer' így lehet - és lát az Ég - Ütőt, követ marokba venni. Derék eszünk hozott tudást, Elég helyen derest, bitókat, Kiűzetést, meg árulást - S horogra szánt közénk valókat! Merülve így kiáltozom: „Ki hallja, mentse lelkeinket!” S idő előtt ha távozom - Barátaim, nos usgyi innet! Curikk - habár nehéz irány, Curikk a mélybe - nem hurokba, Curikk - a víz nem ingovány, Curikk - a végtelen burokba! Rokon! - derült medúza rám, S belém csapott csalános bőre - Kiköpve erre csutorám A sós vizet nyelem tüdőre!.. A sor kitart, ha rendezett, Dugót a védtelen fülekbe: Nos egy barát ma itt veszett - De visszajár a lelketekbe!
© Marosi Lajos. Fordította, 2014
© Marosi Lajos. Előadása, 2020